Bár későre jár, mégiscsak elindulok. A villanyt lekapcsolom. Egy pillanatra megtorpanok. Várok, amíg a sötétben újra látok. A kabátot a fogasról leakasztom. A szoba ajtaját kulcsra zárom. A lépcsőn leszaladok. A bejárati ajtó kilincsét lenyomom. Némi erőfeszítéssel kijutok. Az utcai lámpa fényére pillantok. Az esőppekekből összefüggő függöny lett.
A gondolataimat jól átmosom. A pocsolyákon tudatosan átgázolok. Ahogyan belül tisztulok, a sár, a ruhámra összefüggő képet rajzol. Közben rengeteg fénylő árny mellett elhaladok. Közömbösséget tapasztalok.
Egy betört kirakat mellett megállok. Lépteket hallok. Jobb ha továbbállok. Ez a környék annyira nem barátságos.
Az órámra pillantok. 10 óra. A közeli kisbolt még nyitva. Még nem vacsoráztam. Levegőre vágytam.
A polcok között mászkálva, a kínai levesre is rátaláltam. Csak leforrázom, és már kész van.
Az égre pillantok. A csillagok közt csodát látok.
A szívemet megnyitom. Az érzést befogadom.
Nagy levegőt veszek. Pár másodpercig bent tartom. Majd lassan kifújom. Érzem, ahogyan megnyugszom.
Újra ismerős környéken járok. A konyhában állok. A víz felforrt. Már a levest kanalazom.
Remek nap volt. Mosolygok.
A fürdőszoba felé csoszogok. Fogat mosok.
A papucsomat az ágy mellé leparkolom.
A szemeimet becsukom.
Holnapra egy sokkal szebb napot kívánok!