Augusztus 17-én tettem közzé a Dombtetőről a lejtő aljára írásomat. Utolsó előtti mondatként azt írtam, hogy “…De úgy tűnik, ez kellett ahhoz, hogy felelősséget vállaljak, és egy új, kreatív erőt felfedezzek…”. Ma már látom, hogy remek döntés volt bevállalnom a gurulást. Felszabadított, és lehetővé tette, hogy elengedjem a görcsös akarást.
Augusztus 18-án elkezdtem dolgozni egy olasz étteremben pincérként. Nem sokat tudtam róluk, mivel ez egy teljesen új koncepció Londonban. Nem volt kérdés, hogy elvállalom a munkát. Kevesebb pénzt ajánlottak, mint ami az aktuális órabérem volt, de azt éreztem, hogy ez a hely meg fogja adni számomra a lehetőséget.
Munkába álltam, és tettem a dolgomat. Két nap elteltével, az Assistant Manager-t elküldték a tulajdonosok. Az étterem menedzsere, az első pillanattól kezdve bízott bennem. Floor Supervisor (a pincérek csoportvezetője) lettem. Ebben a munkakörben, már használni tudtam a korábbi magyarországi vezetői tapasztalataimat, és át tudtam ültetni a gyakorlatba, az angol, étterem/hotel/rekreációs központ vezetői tanulmányom során szerzett elméleti tudásomat.
Változtatnom kellett. Több felelősséget kaptam. Jobban előtérbe került a munkaszervezés. Ez a része a munkának nem volt újdonság számomra, viszont fura volt megtapasztalni, hogy a ranglétra alsó fokáról elmozdulva, megmondom a friss barátaimnak/kollégáimnak, hogy hogyan dolgozzanak. Újra meg kellett találnom a vezetői stílusomat. Remek hotel, étterem és rendezvény menedzserekkel dolgoztam együtt. Takarítóként, mosogatóként, pincérként, séfként pontosan éreztem a bőrömön, hogy mit jelent bevándorlóként a vendéglátásban dolgozni. Voltam érzelmileg fent, és voltam mélyen lent. Volt vezetői stílus, amit imádtam, és volt vezeti stílus, amit utáltam. Jó pár konfliktusom volt, de megérte…
De visszakanyarodva az olasz étteremhez, kicsit elpuhultam pincérként. Lágy lett a kommunikációs stílusom. Az étteremvezető folyamatos visszajelzésének köszönhetően azonban megértettem, hogy hogyan kell csoportvezetőként – nemzetközi környezetben – a munkatársak és a tulajdonosok érdekeit képviselnem.
Aztán jött egy új étteremvezető-helyettes, aki angolként kézbe vette a dokumentáció rendbetételét, és elkezdte a viselkedési vadhajtásokat lenyesegetni. Felismerte, hogy több van bennem. Támogatta a fejlődésemet. Egyre jobban bevont a menedzsment feladatokba. A nyitást követő 3. héten, az étteremvezető kapott egy másik ajánlatot, így távozott. A szervezeti felépítés változott. Az angol fiatalember feljebb lépett. Engem tett meg helyettesének (Assistant Manager), és megkért, hogy a PR és marketing feladatokat is végezzem. A mostani hétvégét követően, a rendezvényszervezés is része lett a munkámnak.
Hittem abban, hogy jó úton járok, és hittem abban, hogy a lejtő után hegymenet következik.

w