Hogy a kérdésre válaszolni tudjak, tudatosítanom kellett a 2016-os évet.
Az elmúlt évet úgy kezdtem, hogy belenéztem egy hatalmas, őszinte, megtisztított tükörbe.
Viszontláttam, hogy 2015-ben elkényelmesedtem a jólétben. Volt elég időm és pénzem, hogy a napokat máshogy is megéljem. De nem tettem, mert nulla energiám volt a munkát követő szabadidőmben. Mások alakították, manipulálták az életemet részben vagy egészben. Bedőltem üres igéreteknek, amivel hónapokon keresztül etettek. A testem, a lelkem és a szellemem megszéldült az éhségben. Még a tisztánlátásomat is elvesztettem 10 hétre az egyik szememre. A szervezetem így jelezte, hogy valami, nincsen rendben.
Nem tettem meg azokat a lépéseket, amiket elég tisztán, a szívemből jövően éreztem.
Vártam. Hogy mire? A mai napig nem értem.
Nos ebből a “rossz” szokásból kellett 2016-ban kilépnem.
Mondanom sem kell, hogy tele voltam indulatokkal és feszültséggel. Dühös voltam magamra és szinte mindenre. Értékes órákat, napokat vesztettem el a marionett-bábuszerű viselkedésemmel. A legnehezebb feladat az volt, hogy a kezemre és a lábamra kötött zsinorokat leszedjem. Alapos munkát végeztem, amikor ezeket feltettem. Biztosra mentem, hogy a kötések, a szélsőséges és ellentétes irányú mozgásoknak se engedjenek.  Talán, az önálló, felelősségvállalós életet kerültem. Azt gondodolhattam, hogy függni egy zsinoron, sokkal könnyebb. Teljesen elengedhetetem magamat. Gondolkodnom se kell. Akkor mozdulok csak, ha más úgy gondolja.
Az elmúlt pár évben azonban kiderült, hogy egy darabig képes vagyok úgy táncolni, ahogyan más fütyül, de hosszú távon ez nem megy. Beteg leszek attól, hogy más rángatja egy zsinóron keresztül az életemet. Hiába győzköd róla, hogy ez nekem pl. pénzben, szerelemben, hitben… milyen jó lesz. Számára csak egy bábu vagyok, aki a mások irányítását követve, önmagát feladva, mindent megtesz.
Az új évbe lépve elmondhatom, hogy ilyen is volt az életemben, de ennek vége.
2017-től, már nem leszek a bábuja senkinek sem.