Amikor megszületünk, minden a miénk. Nyitottan állunk az élet küszöbén. Mezítelen testünket nem fedi semmi még. Az első lélegzetvétel szokatlanul nehéz. A zajok élesen jönnek a fülünk felé. Körbenézünk, izgatott emberek sürögnek-forognak körülöttünk. Nem félünk még. Érezzük a bennünk ébredő erő természetét.
Rengeteg dolgot kell megtanulnunk az élet nevű játék színes, később önállóan is élni képes bábujaként.
A döntés már az elején a miénk, hogy felelősséget vállalva, valódiságunk kibontására használjuk-e a szívünkben elraktározott belső értékeinket, vagy megengedjük másoknak, hogy a fejünknél fogva irányítsák elbizonytalanodó lépéseinket.
Életünk során, emberek százai kísérik figyelemmel izgalmas fejlődésünket. Ruháink egyedi stílusát, a bennünket megismerő, a bennünket körülvevő, a bennünket támogató közösség pozitív és negatív megerősítései, cimkéi szabják szűkre, tűrhetőre, kényelmesre, kényelmetlenre vagy éppen bőre.
A ruhatárunk választéka idővel annyira széles, hogy kiválasztani is nehéz, melyik abban a pillanatban a hozott ÉNEM.
Nem mindig sikerül a szívünkre hallgatva felvenni a születésünk pillanataira emlékeztető, eredendően ránk szabott, a természettel egységet jelentő ruhafélét.
Ilyenkor érdemes a tükör elé állni, és megnézni, hogy a mások vagy önmagunk alacsony önértékeléséből származó negatív, lekicsinylő megjegyzések, megbélyegzések testünk, életünk mely részén okozzák a kényelmetlen viselés, korlátozó, szűkre szabott érzését.
Ha jó a szemünk, és helyén a szívünk, egyből fel fog tűnni, hogy mit kell levetnünk, vagy darabokra tépnünk.
Az is benne van, hogy önmagunk és mások előtt újra lemeztelenedünk.
Érdemes, mielőtt elmúlik a lélegzetünk.